CSOK feltételei

2020. július 11.
2390
csok feltételei és összege
Éljen a lehetőséggel, hogy aztán közös erővel valósíthassuk meg álmai otthonát!

Ha még csak most tervezgetjük álmaink otthonát és építkezni szeretnénk, vagy már meglévő ingatlanunkat szeretnénk kisebb-nagyobb felújításokkal, bővítéssel otthonosabbá és élhetőbbé tenni, akkor jó, ha tudjuk, hogy amennyiben jogosultak vagyunk rá, egy lakáscélú állami támogatás ehhez egy szuper alapot tud biztosítani. Ezek a támogatások, sokak számára olyan kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek magukban, amiket nem érdemes figyelmen kívül hagyni, főleg akkor, ha a saját-és családunk jövőjének megalapozása forog kockán.

Az egyik ilyen a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), mely vissza nem térítendő támogatást kínál az arra jogosult személyeknek vagy pároknak, legalább egy meglévő vagy vállalt gyermek után, illetve ha ez nem volna elég, akkor 2 vagy 3 gyermek esetén igényelhető mellé kamattámogatott hitel is.

Mire használható fel a CSOK összege?

  1. Új ingatlan vásárlásához vagy építéséhez
  2. Használt ingatlan vásárlásához, bővítéséhez

A CSOK összege

Ha új ingatlan építése vagy vásárlása mellett döntünk, akkor a CSOK összege a következőképpen alakul:

 Gyermekek száma Támogatás összege
 1 gyermek esetén legfeljebb 600 000 Ft
 2 gyermek esetén legfeljebb 2 600 000 Ft
 3 vagy több gyermek esetén legfeljebb 10 000 000 Ft

Ha pedig használt ingatlan vásárlása mellett döntünk, akkor a CSOK feltételei szerint a támogatás mértéke a következőképpen alakul:

 Gyermekek száma Támogatás összege
1 gyermek esetén legfeljebb 600 000 Ft
2 gyermek esetén legfeljebb 1 430 000 Ft
3 gyermek esetén legfeljebb 2 200 000 Ft
4 gyermek esetén legfeljebb 2 750 000 Ft

Egy új ingatlan építésének számos előnye van, így nem csoda, hogy egyre többen választják ezt a lehetőséget maguknak. Ha úgy döntünk, hogy a saját magunk által megálmodott ingatlanba szeretnénk később költözni, akkor a CSOK feltételei szerint be kell nyújtanunk az építkezési engedélyt, ezen kívül tudnunk kell igazolni, hogy a házépítéssel kapcsolatos munkálatok kivitelezéséhez rendelkezünk a megfelelő papírokkal.

A CSOK feltételei új ingatlan építése és vásárlása, valamint használt ingatlan vásárlása esetén

A CSOK feltételei szerint, ha új ingatlan építünk, akkor a CSOK-kal támogatott ingatlan mérete el kell, hogy érje a következő min. alapterületeket: 1 gyermek esetén 70 m2, 2 gyermek esetén 80 m2, 3 vagy több gyermek esetén 90 m2.

csok feltételei - családi otthonteremtési kedvezmény feltételek

Alakítsa az álmokat valósággá a lakáscélú állami támogatások segítségével! Nézze át időben, hogy mik a CSOK igénylés feltételei!

Új ingatlan építés

Az új ingatlan építése esetén az építkezési munkálatokat nem végezheti el olyan kivitelező, aki közvetlen rokoni kapcsolatban áll velünk, tehát a tetőfedés vagy az ácsmunka során sem bérelhetünk fel családtagokat. A CSOK igénylés feltételei szerint a vissza nem térítendő támogatást az alapozási munkáktól kezdve lehet igénybe venni, ami azt jelenti, hogy a telek megvásárlását és a beépített bútorokat, vagy szabadon álló berendezési tárgyakat nem finanszírozhatjuk belőle. Így tehát a támogatást az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre tudjuk igénybe venni, amely a következő kiadásokat tartalmazza:

  • Építési költségek: épületszerkezetek, közös használatra szolgáló helyiségek és központi berendezések
  • Az új ingatlan rendeltetésszerű használhatóságát biztosító helyiségek. Tároló helyiségek (beleértve a különálló épületben lévő tüzelőanyag tárolót és lomkamrát), melléképítmények (beleértve a hulladéktartály tárolót, közműpótló építményeket és berendezéseket, közmű-becsatlakozás építményeit). Egyéb építmények (beleértve a lakótelepek homlokvonalán lévő kerítést, az építésügyi hatóság által előírt kerítést, olyan tereplépcsőt, lejtőt és járdát, ami az épület megközelítését szolgálja, valamint támfal, szivárgó övárok), és gépkocsi tároló helyiségének építési költségeit.
  • Lebonyolítási költségek: műszaki tervezés, hatósági engedélyezés (beleértve a használatbavétel tudomásulvételét, egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány kiállítását), műszaki ellenőrzés
  • Elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulások, távfűtés bekapcsolási díj
  • Közműbekötések építési illetve az útépítési- és közművesítési hozzájárulás költségei, valamint az új ingatlanhoz kapcsolódó közterületi út-, járda- és közműépítési költségek és hozzájárulások
  • Új ingatlan építéséhez szükséges földmunkálatok és a felmerült építménybontási költségek

Új ingatlan vásárlása

Ha új ingatlant vásárolunk, akkor a CSOK-kal támogatott ingatlan mérete el kell, hogy érje a következő min. alapterületeket: 1 gyermek esetén 40 m2, 2 gyermek esetén 50 m2, 3 vagy több gyermek esetén 60 m2.

családi otthonteremtési kedvezmény feltételekmennyi a csok összege

Használja ki a lehetőséget és kerüljön minél előbb biztos fedél a fejük felé!

A CSOK feltétele szerint, ha új ingatlant vásárolunk, akkor az július 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel rendelkező, vagy a kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel rendelkező, de használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező, olyan új lakás, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet és amelyet első ízben, természetes személy részére értékesítenek.

A fentieken túl, a CSOK igénylés feltételei szerint, továbbá új lakásnak minősül az alapozási munkáktól kezdődően – kivéve ha a meglévő alap szakértői vélemény alapján felhasználható – az olyan újonnan épített, a lakhatás feltételeinek megfelelő lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott épület, (ideértve a tanyán és birtokközponton található lakóépületet is), amely a használt ingatlan vásárlása esetén már kifejtett paramétereknek megfelel.*(1)

Használt ingatlan esetén

Ha pedig a legegyszerűbb megoldást választjuk, és használt ingatlant vásárolunk vagy bővítünk, akkor a CSOK-kal támogatott ingatlan mérete el kell, hogy érje a következő min. alapterületeket: 1 gyermek esetén 40 m2, 2 gyermek esetén 50 m2, 3 gyermek esetén 60 m2, 4 gyermek esetén 70 m2.

A CSOK feltétele szerint a használt lakás esetében a vissza nem térítendő támogatás nem csak annak megvásárlásához, de lakáscseréhez és bővítéshez is igénybe vehető. Fontos azonban megjegyezni, hogy lakásnak az az ingatlan minősül, amely lakásként vagy lakóházként van feltüntetve az ingatlan-nyilvántartásban. Az ingatlan vételára nem lehet több, mint 35 millió Ft. Ezen kívül az alábbi feltételekkel kell rendelkeznie:*(1)

  • Olyan szobával és főzőhelyiséggel, amely 12 m2-nél nagyobb alapterületű (ha nincs főzőhelyiség, akkor min. 4 m2 alapterületű, főzésre alkalmas önálló szellőzésű lakótér, térbővület) + fürdőhelyiség és WC
  • Egyedi fűtési móddal és közműves villamos energia szolgáltatással
  • Közműves szennyvízelvezetéssel (ha nincs, akkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően) és ívóvíz-szolgáltatással (ha nincs, akkor ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút).

Elhatározásra jutott? Bízza ránk otthonát!

A generálkivitelezés során az alapásástól és alapozástól kezdve a főfalazáson keresztül a tetőfedésen át a hideg-meleg burkolásig, mindent egy kézben tartva teremtjük meg ügyfeleink számára a megálmodott otthont, mindezt úgy, hogy a mindent felülmúló, vagy prémium igényeket is teljesíteni és kivitelezni tudjuk. Sőt, mi több, meglévő otthona felújításában, bővítésében is gyors és mérnöki precizitással elvégzett munkával vesszük le a megrendelőnk válláról, ezen munkálatok fáradtságos terheit. Bővebb információért készségesen vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi telefonszámon: +36 20 313 9891

csok igénylés feltételei a saját otthon megteremtéséhez

Bízza magát szakértői kezekre: kulcsrakész ház a generálkivitelezés segítségével!

KAPCSOLATFELVÉTEL

Falusi CSOK: Ha tisztább levegőre és egy csendesebb helyre vágyik

Ha nem egy nyüzsgő belvárosban képzeljük el a mindennapi életünket, zavar minket a szmog, a zsúfoltság és a város zaja, akkor ehhez keresve sem találnánk jobb támogatási lehetőséget, mint a falusi CSOK.

A Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény (Falusi CSOK) egy olyan állami támogatási forma, amelyet használt tanyák, falusi házak vásárlására, felújítására és bővítésére vehetünk fel, azonban nem mindegy, hogy hol. A támogatás olyan preferált kistelepüléseken lép életbe, ahol a lakosságszám viszonylag kicsi, azaz kevesebb, mint 5000 fő illetve 2003 és 2018 között az adott falvakban népességcsökkenés volt tapasztalható. Ez így elsőre talán egy szűkebb listának tűnhet, azonban nem kell kétségbe esnünk, hiszen a hivatalos település listán az egész ország területéről már így is csaknem 2500 kistelepülés neve ékeskedik. Vajon az általam kinézett település beleesik a támogatásba? Tekintse meg a listát ide kattintva.

Így tehát, ha különböző lakáscélokat szeretnénk megvalósítani a közeljövőben, és a preferált településünk neve beleesik a listába illetve mi magunk is megfelelünk a feltételeknek, akkor a Falusi CSOK igénylés lehetősége adott lehet számunkra.

Mire tudom felhasználni az elnyert összeget?

  1. Használt ingatlan megvásárlására, majd annak korszerűsítésére, bővítésére
  2. Már meglévő ingatlan (az igénylő(k) legalább 50%-os tulajdonában álló) esetében annak korszerűsítésére, bővítésére

Falusi CSOK összege:

A CSOK-hoz hasonlóan ez a támogatási forma is két részből áll: a vissza nem térítendő támogatásból és a kamattámogatott lakáshitelből. A Falusi CSOK összege is ehhez hasonlóan van megállapítva: a gyerekek számától függ az, hogy maximum mennyi támogatással élhetünk. Ennek alapján, ha használt ingatlan vásárlása és korszerűsítése, bővítése mellett döntünk, akkor a következőképpen alakul:

 Gyermekek száma Támogatás összege
 1 gyermek esetén legfeljebb 600 000 Ft
 2 gyermek esetén legfeljebb 2 600 000 Ft
 3 vagy több gyermek esetén legfeljebb 10 000 000 Ft

Fontos hozzátenni, hogy ennél az opciónál - a Falusi CSOK részletei szerint - az ingatlanvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg a támogatás 50%-át, máskülönben azt a saját zsebünkből kell kipótolni. Így tehát a Falusi CSOK kizárólag használt ingatlan vásárlására nem vehető igénybe.

Ha úgy döntünk, hogy meglévő ingatlanunkat szeretnénk felújítani/korszerűsíteni, vagy egy komolyabb hangvételű bővítésbe fognánk, akkor a támogatás összege a következőképpen alakul:

 Gyermekek száma Támogatás összege
 1 gyermek esetén legfeljebb 300 000 Ft
 2 gyermek esetén legfeljebb 1 300 000 Ft
 3 vagy több gyermek esetén legfeljebb 5 000 000 Ft

Kölcsönre is szüksége lenne a támogatás mellé? Végeredményben a maximálisan igénybe vehető összeg 10 millió Ft-ra rúg fel, amelyhez igényelhetünk egy maximum 15 millió Ft-os hitelt is (min. 3 gyermek esetén, korszerűsítés/bővítésnél). Jó hír továbbá, hogy az igényléséhez a sokak számára retteget önerő megléte sem szükséges.

Ha szimpatikus számunkra ez az állami támogatási forma, és éppen költözés/felújítás/bővítés előtt állunk, akkor a Falusi CSOK feltételek kipipálása után, a Falusi CSOK igénylés kérelmünket 2019.július 1. és 2022. június 30. között adjuk be, hogy semmiképpen ne maradjunk le róla.

csok összege és feltétele új ingatlan építéséhez

Valósítsa meg álmait minél előbb: új ingatlan építésével vagy csak felújítással és bővítéssel kapcsolatban készségesen állunk rendelkezésére!

Falusi CSOK feltételek: mire terjednek ki a korszerűsítési, bővítési munkálatok?

Fontos leszögezni, hogy a Falusi CSOK részletei szerint, a támogatáshoz az ingatlanunk hasznos alapterülete el kell, hogy érje a következő paramétereket: 1 gyermek esetén 40 m2, 2 gyermek esetén 50 m2, 3 gyermek esetén 60 m2, 4 vagy több gyermek esetén pedig 70 m2.

Korszerűsítés

Ha úgy döntünk, hogy korszerűsíteni szeretnénk ingatlanunkat, akkor a következő munkálatokhoz igényelhető:

  • Az ingatlan szigetelése: hő-, hang-, és vízszigetelési munkafolyamatok
  • Az ingatlan belső terének felújítása: belső burkolat, belső elektromos-, vízhálózat cseréje, fürdőhelyiség- és WC felújítás, konyhafelújítás, galériaépítés
  • Az ingatlan tetőjének felújítása, szigetelése vagy akár lecserélése, illetve a kémény kiépítése, vagy a már meglévő korszerűsítése
  • Ha korábban még nem rendelkezett az ingatlan fürdőhelyiséggel illetve WC-vel, akkor ezek létesítése
  • Elektromos-, gáz-közműszolgáltatás, víz- és csatorna bevezetése mellett a belső hálózatának kiépítése
  • Központi fűtéssel nem rendelkező ingatlan esetében ennek kiépítése, vagy a már meglévő cseréje
  • Megújuló energiaforrások alkalmazása fűtési célra, illetve a külső nyílászáró energiatakarékos típussá való lecserélése
  • Melléképület felújítása és kerítés építés a korszerűsítés költségeinek maximum 30%-ig, abban az esetben, ha ezek a lakással megegyező ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon találhatóak, ezen felül a költségek max. 20%-ig a korszerűsítéshez kapcsolódó helyreállítási munka

Ha korszerűsíteni szeretnénk, akkor a Falusi CSOK feltételek szerint a kérelem benyújtásakor elegendő, ha egy 12 m2-t meghaladó lakószobával és főzőhelyiséggel rendelkezünk (ha nincs, akkor pedig min. 4 m2-es, a főzést lehetővé tévő, önálló szellőzésű lakótér), abban az esetben, ha vállaljuk, hogy végeredményben teljesíteni fogjuk az ingatlanra vonatkozó elvárt minimum követelményeket.

Bővítés

Ha pedig úgy döntünk, hogy nagyobb fába vágjuk a fejszénket, és ingatlan bővítésen gondolkozunk, akkor a következő munkafolyamatokat végezhetjük el a támogatáson belül:

  • Olyan építési tevékenység esetében, amellyel a lakás hasznos alapterületét legalább egy lakószobával bővítjük, beleértve a tetőtér beépítést is, amely nem jár az építmény térfogatnövelésével
  • Abban az esetben, ha nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás, a támogatás akkor is jár, ha úgy döntünk, hogy egy teljes emelet-ráépítéssel vagy tetőtér beépítéssel szeretnénk bővíteni életterünket  

Ha az ingatlan bővítése mellett tesszük le a voksunkat, akkor a Falusi CSOK részletei szerint elegendő, ha vállaljuk, hogy teljesíteni fogjuk a hasznos alapterületre vonatkozó elvárt minimum követelményeket.

Bővebb információért illetve a családi otthonteremtési kedvezmény feltételek teljes körű tájékoztatásáért kérjük, hogy minden esetben látogasson el a www.kormany.hu weboldalra, ahol megtekintheti és letöltheti a hivatalos tájékoztatókat!

Reméljük, hogy segíthetünk otthona megújításában, keressen minket elérhetőségeinken:

KAPCSOLATFELVÉTEL

Széchenyi Terv Plusz
Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása